Közlemény

Összecsuk
No announcement yet.

Hozzátáplálás, de hogyan?

Összecsuk
X
 
  •    
  • Szűrő
  • Idő
  • Mutatás
Clear All
new posts

    HZsofi13 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Kb egykorúak a gyerekeink, ugyanez van nálunk is, meg amit leírtál fentebb, hogy"elromlott" és a szabadesét tanulmányozza. Nemrég még sokat és szépen evett (én etetem, meg magától is rágcsál), épp írtam valahol, hogy alig szopik, nem kér, mert jól lakik egész nap a szilárd étellel. Aztán jött az elromlás és a dobálózás. Etetőszékben nem marad meg, csak amíg mindent kihajigálhat, szóval a padlón ülve eszik, de csak akkor hagyja, hogy etessem, ha már nagyon éhes. Rágható dolgok picit lekötik, ügyeskedik velük, meg a kanalazást is próbálja egyedül megoldani, hát még nem megy de hamar átvált dobálózásba, most minden tárgyat dobál, pár napja felállt, most ezek kötik le, nem az evés.

    Szóval hagyom, hogy kiszolgálja magát a kézbe vehető ennivalókból, rágcsálja, meg hajigálja őket, minden sarokban van félig elmajszolt alma, répa meg kenyérhéjlegalább ügyesedik, minden téren. Ettől függetlenül evésidőben megpróbálkozom a kanalazással, ha éhes, eszik, ha nem, nem. Kínálom anyatejjel is, de nem nagyon "ér rá" szopizni nap közben, szóval abból nem fogy több. Az evéssel is az van, hogy mire beáll egy rend, már meg is változik, tényleg csak a változás állandó
    Pont ugyanígy voltunk mi is most jó pár napig, de tegnap este már feltűnt hogy valami változni fog megint Azaz hogy az én lányom is szépen eszegetett minden amit adtam neki akár kanalazva akár falatkák formájában önállóan. Aztán egyik napról a másikra se étel se cici nem nagyon kellett és aludni sem akart napközben. És kakit sem nagyon láttunk Aztán tegnap este óta megint gyönyörűen eszik, kakil és gazdagodtunk egy kibújt fogacskával ami reggel megkoccant a pohár szélén Úgy látszik ez ilyen egyszerű...
    Linda mama és Lizi hercegnő ('13.06.09) és Petykó herceg ('15.12.24)

    Comment


      Nálunk most a negyedik fog jön az apját kell nyugtatgatnom, hogy fog megint rendesen enni a kisfia, aggódik, hogy soványka. Pedig csak örökmozgó, meg nem az a hurkás-husis kisbaba

      Comment


        Ma megint kiboritottak a hivatalos szervek. Mivel az igeny szerint szopo 14 honaposom meg csak kostolgat, a doktorno szerint a kovetkezo a teendom:
        3 orankent etessem, hogy ehes legyen, nappal harom szopi, egy fozelek egy szilard (nem szopis kaja szopi helyett harom ora nemeves utan), ejszaka meg mi az, hogy meg mindig szopik (11-12 orat alszik, ne varja mar el, h ne egyen ejjel, o se birna ki).

        Brrr!!!!4 Nagyon felpaprikazott!!! Mondtam, hogy jo, de akkor se fogok igy tenni
        Fruzsi - Zsófi (2013. 01. 25.) anyukája

        Comment


          HZsofi13 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
          Nálunk most a negyedik fog jön az apját kell nyugtatgatnom, hogy fog megint rendesen enni a kisfia, aggódik, hogy soványka. Pedig csak örökmozgó, meg nem az a hurkás-husis kisbaba
          Jól eltűntem, most látom, hogy reagáltál.
          Kendének még nincs foga, de most már szerintem jön neki. Elég régóta szenved vele, 3 hónapja a védőnő is mondta, hogy jön, aztán még mindig semmi. Nem tudom, ezzel van-e összefüggésben az időnkénti nemevés.
          Most egyébként beteg is volt, pár napig kizárólag szopott, ma már egész sokat evett szilárdból is. Nála a hús a kulcs. Ha nincs hús, nem eszik, ha van, eszik.
          Emese, K (2013. 06.), Z (2015. 04.) és kicsi Z (2017. 06.) anyukája

          Comment


            Bangócibumbuj eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
            Jól eltűntem, most látom, hogy reagáltál.
            Kendének még nincs foga, de most már szerintem jön neki. Elég régóta szenved vele, 3 hónapja a védőnő is mondta, hogy jön, aztán még mindig semmi. Nem tudom, ezzel van-e összefüggésben az időnkénti nemevés.
            Most egyébként beteg is volt, pár napig kizárólag szopott, ma már egész sokat evett szilárdból is. Nála a hús a kulcs. Ha nincs hús, nem eszik, ha van, eszik.
            Nálunk azzal oldódott meg minden, hogy az egész napi programunkat átszervetem, már nem megyünk sétálni délelőtt, maximum egy gyors bevásárlás a közelben. Délelőtt végig játszik, pörög, korábban kap ebédet, kb. 11, fél12 körül, utána, hónapok óta újra alszik 3-kor uzsonna, séta, 6-7 fele vacsora. Szóval minden étkezés korábbra került, és hirtelen végig tud ülni, sokat és jókedvvel eszik a húst ő is nagyon szereti a felállás miatt hamarabb elfárad és megéhezik ezek szerint.

            Comment


              Sziasztok!

              Gombát mikortól lehet adni a piciknek? 9 hónapos legénykének már lehet?
              Réka, AndrisMisi (2012.05.), LaciPeti (2013.07.), AnnaEnikő (2014.11.) és még egy kis herceg (2016.06.) boldog anyukája

              Comment


                Elvileg nehezen emészthető, én 1 éves kora után adtam csak a fiúknak, akkor is kis mennyiségben (mondjuk amúgy sem vagyunk valami nagy gombafogyasztók)
                Edy és a fiúk: Férj ,csokiszemű Kornél (2011.02.), szöszke Zétény (2012.07.), vigyorgombóc Nándor (2014.12.) és meglepi Simon (2017.03.)

                Comment


                  Rékica eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                  Sziasztok!

                  Gombát mikortól lehet adni a piciknek? 9 hónapos legénykének már lehet?
                  2 éves kortól. Nehezen emészthető és a speciális fehérjéi allergizálhatnak.
                  Eszti, egy kócos ovis és egy pihés pelusos anyája

                  Comment


                    Szerintem ízlés kerdese: van aki szerint kettő, három éves kor előtt nem szabad, mert nehezen emészthető, van aki korán ad a gyereknek. Mivel nálunk az anyatejen keresztül gondot okozott, és én is nehezen emésztem, nem fogom elsietni...szerintem hasznosabb, hogy a családban hogyan viszonyultok hozzá, minthogy miket ajánlanak...meg érdemes két-három napig nem adni más újdonságot, és akkor tudni fogod,hogy okoz e gondot...
                    Noémi és a mosolygyár
                    Keveset alszunk, sokat nevetünk

                    Comment


                      Köszönöm a válaszokat
                      Igazából a családban senki nem eszi a gombát így anyatejen keresztül sem jutott még hozzá. A tesója nem sokkal egy éves kora után egy kerti partin egyszercsak lenyúlt egy nyers gombaszeletet és bekapta. Ízlett neki Akkor megvárom, amíg újra elmegyünk grillezni valahova...
                      Réka, AndrisMisi (2012.05.), LaciPeti (2013.07.), AnnaEnikő (2014.11.) és még egy kis herceg (2016.06.) boldog anyukája

                      Comment


                        Jelentem, hogy megfogadtam a székrekedésre ebben a topikban kapott tippet: a főtt aszalt szilva minden hashajtónál és egyéb hashasjtó praktikánál hatásosabb!! (ezt a gyerekorvosok nem tudják??)

                        Comment


                          Sziasztok!

                          Mi most kezdjük a hozzátáplálást, és etetőszékeket nézek. Ti ismeritek a Hauck Alphát? Van aki használ ilyet?

                          Comment


                            szia. szerintem nem jó, hogy nincs tálcája, illetve ami véd a kieséstől, az gátolja, hogy odatold az asztalhoz. egyébként szép.

                            Comment


                              Köszi. Lehet a végén az olcsó ikeás lesz a befutó. Már nem nagyon merek baba holmira költeni, mert félek úgy járok mint a rácsosággyal meg a babakocsival. Bár most épp a babakocsi az etetőszék, mégis használjuk valamire.

                              Comment


                                én mindenképpen azt a hagyományos fajtát fogom megvenni ami átalakítható később kisasztal+szék szetté. nekem is olyan volt kicsiként és máig emlékszem rá, hogy mennyire szerettem.

                                Comment

                                Mamami portál footer

                                Összecsuk

                                Friss bejegyzések

                                Összecsuk

                                Cikk a mamami portálról

                                Összecsuk

                                szivárvány
                                Betöltés...
                                X