Közlemény

Összecsuk
No announcement yet.

Laktációs szaktanácsadó hallgatók válaszolnak

Összecsuk
Kiemelt topik
X
X
 
  •    
  • Szűrő
  • Idő
  • Mutatás
Clear All
new posts

    #31
    Nekem kérdésem jelenleg nem nagyon van, inkább csak ajánlanám magam: a 3. babámat szoptatom sns-ből, azt hiszem, jó sok tapasztalatom van ezügyben. A kisfiamat 8 hónapig szoptattam ezzel, 13 hónapig enélkül, a középső lányom újszülött korától ebből kapta a pótlást, 1 évig szopizott ezzel is, és még mindig szopizik, most a testvérével együtt, aki szintén szoptanítból kapja a pót-tejet. Viszont a 3. babánál 1 hónapig nem volt szükség pótlásra, és a legelején és sokkal-sokkal jobb volt minden, mint a másik két gyereknél. Szerintem ez a legérdekesebb, gondolom, amiatt lett így, hogy a középső szopizott végig. (én is így akartam, meg ő is..én emiatt is szerettem volna, hogy hátha a harmadiknak így könnyebb lesz)

    Ha bármi kérdésetek van ezzel kapcsolatban, szívesen válaszolok.
    És ha már itt tartunk: szerintem SOKKAL nagyobb reklám kellene ennek az eszköznek, mert a használata semmivel sem bonyolultabb, mint a cumisüvegé, és szerintem sokan nem is hallanak róla, akinek szüksége lenne rá (ok, aki eljut szoptatási tanácsadóig, az igen, de pl védőnők egyelőre nem nagyon ismerik ezt). Ha meg hallanak, sokan nem próbálják ki, mert talán furcsának tűnik. Elsőre furcsa is, és én is kicsit szégyelltem (is), de sokkal nagyobb öröm, ha az ember megtalálja a megoldást így a problémájára..nekem a szívem szakadt volna meg, ha nem tudtam volna szoptatní a fiam, de 3 hónap után már a pohárból etetés sem volt állapot..mindenki kezdett beleőrülni, a gyerek is és én is.

    A 2. gyerkemet már bárhol szoptattam szoptanítból, és a kicsit is, és örülök, ha valaki megkérdezi, hogy mi ez, mert legalább terjeszteni tudom a jó hírét (nagy nyilvánosságban bebújtatom a kendő mögé, meg mondjuk idegen férfiak közt is, de babklubban és egyéb babás helyeken nem nagyon)
    Vica vagyok, [COLOR="SandyBrown"]Marci, Bori, Johanna és Miska anyukája

    Comment


      #32
      bocsi, még egy kérdésem lenne: Doroti nem hajlandó csak fekve szopizni -ez előny éjszaka, de ma is útközben kellett volna etetnem, persze feküdni nem tudtunk, de ölbevettem, próbáltam őt fektetni, de nem volt hajlandó enni lehet vmi trükkel rávenni hogy nem itthon is egyen ha nem tudunk feküdni?
      Viki
      Lányaim L(9), J(7) és D(4)

      Comment


        #33
        Köszönöm a választ!
        Kata és az egri leánykák

        Comment


          #34
          Én szoptatás alatti vérzéssel kapcsolatban kérdeznék. A fiam 5 hónapos és kizárólagosan, igény szerint szoptatom. Kb. 8 kiló, tehát mennyiségre valószínűleg elég sokat eszik, gyakoriság szempontjából napi 6-8 alkalommal, többnyire egy mellből, egy-egy etetés kb. 7-8-10 percig tart. Éjjel van 9-10 óra szünet, amikor alszik. 4 hónapos koráig tejadó is voltam napi 400 ml felesleggel. Kb. 10 hetes korában volt egy mini-vérzésem félnapos barnázással, aztán 7 héttel később egy hétig tartó erős vérzésem, aztán egy hét szünet után újabb 4 napig véreztem. Ez 2,5 hete volt. Akkor voltam orvosnál, állítólag rendben vagyok és szoptatás alatt normális ilyen vérezgetés, ultrahang alapján peteérésem még nincs. Engem viszont érdekelne bővebben is, hogy milyen hormonális változások váltanak ki ilyen vérzést? Illetve hogyan lehet (lehet-e) megbízhatóan felismerni az esetleges termékenységet, ha a vérzés rendszertelen, a hüvelyváladék a termékeny ill. terméketlen napokon is más képet mutat(hat) szoptatás alatt mint a terhesség előtt, a hőmérőzésbe meg bezavar, ha éjjel kelni kell a babához? Bocs ha nem jó helyen kérdeztem, ez végülis nem biztos, hogy a szoptatási tanácsadás keretébe tartozik, de hátha tudtok segíteni. Köszi
          Apróságok: 2010, 2012, 2013, 2015

          Comment


            #35
            Kedves Február13!

            A szoptatás a menstruáció és a peteéréssel kapcsolatban a következőket tudom válaszolni. A szoptatás alatti ovuláció azaz a peteérés gátlásában illetve annak megjelenésének késleltetésében nagy szerepe van a prolaktin nevű hormonnak. Ez a hormon termelése a szoptatás során lassan csökken, de végig emelkedett szinten van: A termelésében napi ingadozás is megfigyelhető, éjjel magasabb. A prolaktinszint emelésere stimuláló hatással van a szopás, illetve az emlőbimbó ingerlése, amelynek hatására kétszeresére nőhet a hormon alapszintje. Napi 8-nál többszöri szoptatás esetén, ha éjjel sincs hosszabb szoptatási szünet, a hormon szintje nem csökken jelentősen . A prolaktinszint összefüggésben van tehát a szoptatás gyakoriságával és az éjszakai szoptatással. A prolaktin hatására csökken az oestrogén szint.
            A kutatások szerint a szoptatás alatti amenorrhoea alatt ovuláció 0-3 héttel a szülést követő első menses előtt lehetséges, de minél korábban van szülés után az első menses, annál kevésbé valószínű, hogy az első vérzést peteérés előzte meg. /1-3 hónapban 33-45%, 4-12 hónapban 64-71% -ban a menses előtt peteérés/
            A szoptatás alatti vérzéshiányt követően sok nőnél a menstruációs ciklus az első időben nem megfelelő és nagyon sok dolog befolyásolhatja.
            Lehet, hogy a te esetedben, az is befolyásolja a dolgot, hogy éjjel a szokásosnál nagyobb szoptatási szünet.A szoptatás, mind fogamzásgótló módszer csak abban az estben "hatásos" ha az anyának vérzéshiány van, kizárólagosan szoptat illetve gyermeke 6 hónapnál fiatalabb.Csak ebben az esetben kevesebb mint 2 % a várandóság esélye . Más eseteben, ha nem szeretnétek még egy várandóságot kívánatos a védekezés, amely lehet " helyi" kondom vagy pesszárium, méhbe helyezett eszköz vagy hormonális fogamzásgátló. Ez lehet csak progeszterontartalmú, amely kevésbé zavarja a szoptatást és lehet kombinált hormontartalmú, amelynek oestrogén tartalma csökkentheti a tejtermelést. / Az orvosoddal kell konzultálnod, ha az utóbbit választod/.
            A szoptatás alatt a természetes fogamzásgátlás, mint módszer a peteérés és a menstruációs ciklus nem "megbízható" volta miatt valóban nem bizonyul az estek egy részében hatásosnak.
            H-né Marcsi, Laktációs szaktanácsadó hallgató

            Comment


              #36
              Bocsi én is lefelejtettem, hogy laktációs tanácsadó hallgató vagyok, de talán ez ki is derült, ebből a kicsit "hivatalossá" sikerült válaszomból.

              Üdv: mindenkinek H-né Marcsi
              H-né Marcsi, Laktációs szaktanácsadó hallgató

              Comment


                #37
                Köszi szépen a választ, nos mi igazából szeretnénk kistestvért de azt hiszem, így egy darabig még nem fog menni...
                Apróságok: 2010, 2012, 2013, 2015

                Comment


                  #38
                  De jó, hátha tud valaki segíteni!
                  Az én kisfiam 6,5 hónapos, eddig csak cicizett. Még éjszaka is 2-3x kér enni, napközben is kb 2-3-4 óránként. Viszont most úgy veszem észre fogytán a tej, sokszor mind a két cicit oda kell neki adnom és van hogy még utánna is nyüszög. Úgy érzem kevés neki. Próbálkoztam tápszerrel, de nem hajlandó inni egy kortyot sem, úgy csinál, hogy ne érjen a szájához még a cumi sem.
                  Próbálom elkezdeni a hozzátáplálást, mert félek cici nélkül "éhenhal", de a kb a 3dik falatnál öklendezik (krumpli, répa, alma).
                  Mit csináljak, amúgy nagyon jó súlyban van, szép kerek gyerkőc kb 9 kg.
                  De nem szeretem ha sír, mert éhes!

                  Comment


                    #39
                    KZsófiVálaszol eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                    Tejkiütés: A kis csecsemőkön kb. a 4. élethéten jelenik meg. Elsősorban az arcon, fül mögött, homlokon, de előfordulhat ez a törzsön, végtagokon is. Pirosas, hasonlít a kamaszkori pattanásokhoz. Hatásos lehet, ha a szoptató anyuka diétája allergén mentes.
                    köszönöm, elmúlik magától?
                    anyuka figyel az étkezésére, de említem neki az allergénmentességet
                    priviben elértek , már ritkán nézek be

                    Comment


                      #40
                      KZsófiVálaszol eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                      Nem használt más mosóport vagy öblítőt mint eddig?
                      Melegkiütésre egy megoldás lehet, ha a baba csak egy pellusba van szopi közben és ahol az anyával érintkezik oda egy tiszta textil pelenkát tesz.?
                      kerüli a kozmetikumokat, de rákérdezek erre is
                      sajnos az érintkezési felület közé helyezett textilepluson keresztül is megjelentek a kiütések
                      priviben elértek , már ritkán nézek be

                      Comment


                        #41
                        köszönöm a választ! egy-két falat azért mindig lecsúszik, igyekszem inkább változatosságra, minél több ízt kóstoljon. a mennyiségeket meg megeszem én.
                        L (07.03), L (10.08), G (13.02) és egy meglepetés (17.0?) anyája

                        Comment


                          #42
                          sziasztok,

                          engem az allergizáló ételek érdekelnének. ha apró magvas dolgokat, mogyoróféléket fogyasztok, akkor a gyerekem szervezetébe is jut a tejen keresztül?
                          baresz és Igi
                          BLWiki - azaz az igény szerinti táplálás (BLW) lexikon
                          TAMINA

                          Comment


                            #43
                            Ha nincs a családban allergiás betegség, akkor bátrabban lehet enni ezekből az ételekből, persze akkor is mértékkel.

                            Comment


                              #44
                              celesztina eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                              bocsi, még egy kérdésem lenne: Doroti nem hajlandó csak fekve szopizni -ez előny éjszaka, de ma is útközben kellett volna etetnem, persze feküdni nem tudtunk, de ölbevettem, próbáltam őt fektetni, de nem volt hajlandó enni lehet vmi trükkel rávenni hogy nem itthon is egyen ha nem tudunk feküdni?
                              Viki
                              Lányaim L(9), J(7) és D(4)

                              Comment


                                #45
                                Milyen poziciókat próbáltál ki?
                                Olyant is ahol marad köztetek a párhuzamos állás,mint a fekvésben?

                                Comment

                                Mamami portál footer

                                Összecsuk

                                Friss bejegyzések

                                Összecsuk

                                Cikk a mamami portálról

                                Összecsuk

                                szivárvány
                                Betöltés...
                                X