Sziasztok!
Boti most kezdte az ovit-elég nehezen akar megbarátkozni a dologgal, ami érthető is.
Egy hét a beszoktatás, ami szerintem nagyon rövid idő, de ez ellen nem tudok mit tenni-ez van. Így is ufónak néznek, hogy bent vagyok a gyerekemmel fél 9-től fél 10-ig.
Ma közölte az egyik óvónő-akit mellesleg tipikus burn-out szindrómával tudnék jellemezni-, hogy hétfőtől csak beadjuk a gyerekeket, nem maradhatunk ott.
A kisfiam nagyon érzékeny alapból is, így ez az ovi és az ottani hozzáállás, módszerek még jobban megnehezítik a beszoktatást.
Ma történt az, hogy annyira nem akart elengedni, hogy csak sírt és sírt az ölemben. Az óvónénik nézték egy darabig, majd az egyik kivette a kezemből és közölte, hogy: "menjen el, jobb lesz így!" És bevitte Botit a csoportszobába és becsukta az ajtót. Mit ne mondjak, nagyon nehéz volt tartani magam, hogy ne sírjam el magam a többi gyerek előtt...
Ti mit tennétek? Ez egy jó megoldás volt az óvónő részéről?
Nem tudom, mi lesz jövő héttől, amikor csak beadom és kész...ha sír, amikor elmegyek, nem fogom tudni megvigasztalni, elmondani neki, hogy itt szerető óvónénik között van, akik addig vigyáznak rá, amíg vissza nem jövök, azaz ebéd utánig.
És még egy dolog, ami aggaszt: ha nem szimpatikus egy óvónő, és hazudok, ha azt mondom Botinak, hogy a kedves, aranyos....stb óvónéni, akkor mit tegyek? Csak nem mondhatom azt neki, hogy a drága, kiégés határán lévő óvónénid...(értem ezt a helyzetet akkor, amikor az ovi pozitívumait sorolgatnám neki, és ez is beletartozik, hogy az aranyos óvónénik...)
Remélem, annyira nem zavaros, amit írtam...
Boti most kezdte az ovit-elég nehezen akar megbarátkozni a dologgal, ami érthető is.
Egy hét a beszoktatás, ami szerintem nagyon rövid idő, de ez ellen nem tudok mit tenni-ez van. Így is ufónak néznek, hogy bent vagyok a gyerekemmel fél 9-től fél 10-ig.
Ma közölte az egyik óvónő-akit mellesleg tipikus burn-out szindrómával tudnék jellemezni-, hogy hétfőtől csak beadjuk a gyerekeket, nem maradhatunk ott.
A kisfiam nagyon érzékeny alapból is, így ez az ovi és az ottani hozzáállás, módszerek még jobban megnehezítik a beszoktatást.
Ma történt az, hogy annyira nem akart elengedni, hogy csak sírt és sírt az ölemben. Az óvónénik nézték egy darabig, majd az egyik kivette a kezemből és közölte, hogy: "menjen el, jobb lesz így!" És bevitte Botit a csoportszobába és becsukta az ajtót. Mit ne mondjak, nagyon nehéz volt tartani magam, hogy ne sírjam el magam a többi gyerek előtt...
Ti mit tennétek? Ez egy jó megoldás volt az óvónő részéről?
Nem tudom, mi lesz jövő héttől, amikor csak beadom és kész...ha sír, amikor elmegyek, nem fogom tudni megvigasztalni, elmondani neki, hogy itt szerető óvónénik között van, akik addig vigyáznak rá, amíg vissza nem jövök, azaz ebéd utánig.
És még egy dolog, ami aggaszt: ha nem szimpatikus egy óvónő, és hazudok, ha azt mondom Botinak, hogy a kedves, aranyos....stb óvónéni, akkor mit tegyek? Csak nem mondhatom azt neki, hogy a drága, kiégés határán lévő óvónénid...(értem ezt a helyzetet akkor, amikor az ovi pozitívumait sorolgatnám neki, és ez is beletartozik, hogy az aranyos óvónénik...)
Remélem, annyira nem zavaros, amit írtam...
valahogy az értésére kéne adni, hogy ő van teérted, nem fordítva! (amúgy mi az a burn-out szindróma?)
) inkább semlegesen beszélnék róla, és az ovi egyéb kellemetességeit domborítanám ki -sok játék, sok barát, szép nagy udvar jó kis hintákkal, ilyesmi.
de most már máshogy állok hozzá!)
Szegény gyerek. 
)
Comment