Két évvel ezelőtt egy maroknyi mamamis csapat mindenféle hivatalos háttér, különösebb költségvetés nélkül megszervezte az első magyarországi babahordozó hetet, csatlakozva a Nemzetközi Babahordozó Hét kezdeményezéshez. Egy évvel ezelőtt megjelent a mamamin a felhívás:

A hordozós hét és a mamami sikerén felbuzdulva civil egyesületet alapítunk. Szépet, értelmeset. Hogy megkössék, hogy jól kössék, hogy tudjanak róla, hogy élvezzék mások is, minél többen ezt a harmóniát és szabadságot, amit a hordozás ad.

A kezdeményezés időt, energiát nem kímélve verekedte át magát a jogi és bürokratikus akadálypályán, és 2009. december 9-én végre megszületett az Ölbebaba, azaz az Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület.

Tagjai olyan édesanyák, akik gyermeküket, gyermekeiket maguk is hordozták, hordozzák, és szerettek volna létrehozni egy független, nonprofit szervezetet azért, hogy a babahordozás élményét és páratlan lehetőségét minél szélesebb körben, minél több családdal megismertessék. Az egyesület célja, hogy különböző fórumokon (hordozós megmozdulásokon, baba-mama rendezvényeken, a médián keresztül, stb.) népszerűsítse a babahordozást és a kötődésen alapuló, válaszkész gondoskodást, valamint szakszerű információk átadásával (cikkeken, szóróanyagokon, előadásokon és bemutatókon keresztül) segítse a helyes hordozási technikák és a megfelelő hordozóeszközök megismerését, elterjedését.

A megalakulást 2010. június 6-án egy nagyszabású Hordozásünnep formájában szeretnék nagydobra verni, ahova szeretettel várnak minden hordozó és még/már nem hordozó családot! Természetesen idén is lesz Nemzetközi Babahordozó Hét, aminek Kesztyűgyári programjait a már hivatalosan is bejegyzett egyesület szervezi. (Bővebben az idei eseménysorozatról itt olvashatsz.)

Az egyesületről még többet megtudhatsz a www.olbebaba.hu honlapon, ha pedig úgy érzed, hogy egyetértesz céljaikkal, és szeretnél Te is részt venni a Nagy Küldetésben, csatlakozz! (A belépési nyilatkozatokat szintén a honlapon találod.) Kérdéseddel, kéréseddel keresd meg őket bátran az info@olbebaba.hu email címen!